Tömegkályha teremtő oskola

 

 

Eme képzésünkön kályhákat építünk, amely során gyakorlati bemutatás mentén szerezhetnek tudást az érdeklődők. Jelenleg sok érdeklődő jelentkezik a kályhák építésére, ezért is tartjuk meg ezt az oskolánkat. Szeretnénk átadni az érzést, mint régen a mesterek a tanítványainak. Tanodánk ezen képzésén egy olyan eszköz építését tanulhatod meg, mely meleget nyújt otthonodnak és köré gyűlhettek egy hideg napon. Válaszd ezt az oskolát, ha szeretnél a későbbiekben kályhák építésével foglalkozni. A kályhát hazaviheted miután itt elkészült.

 

Mikről tanulhatsz itt?

  • Hogy mire való és hogyan használható egy tömegkályha.
  • Hogy hogyan tervezd meg a kályhádat. Például anyag és munkaidő kiszámítása.
  • A gyakorlat elsajátításáról (csiszolás,építés).
  • Alternatív építési lehetőségek, mint például légbefúvás más helyiségek felmelegítésére.

A tömegkályha elkészítése

  1. Lépés : A tömegkályha helyének megválasztása. Fontos figyelembe venni a kályha helyigényét. Az eddigi legkisebb kályha 115X 125 cm méretű volt.
  2. Lépés : A méret megválasztása: minimum 700-800 db téglából készíthető el, ehhez hozzájárul még a kötőanyag, a tűztér samottja, az ajtó, a sütő, esetleg levegő vagy víztartály. 

Ezért FONTOS ellenőrizni kell a kályha alatti szerkezet teherbíró képességét.

3.Lépés : Tervezés. A helyének kiválasztásakor fontos a kémény elhelyezkedése, mérete és minősége. A megépülő kályha kéménye rövid bekötési távolsággal kell hogy elkészüljön. A tervezésnél és méretezésnél figyelembe kell venni az adott helység nagyságát és elhelyezkedését. Az optimális fűtés és hőleadás érdekében.

 

E fontos lépések ellenőrzésével és a méretek kiszámításával lehet tömegkályhát építeni.

 

  1. Lépés : Tervezés  után kezdhetjük el az anyagbeszerzést.

Mit, mennyit és milyen minőségben. A legszámottevőbb anyag a  tégla. Bontott téglából tilos tömegkályhát építeni. A tégla fajtájának megválasztásakor figyelembe vesszük, mire fogjuk használni. Alapvetően a téglát épületek falazóelemeként gyártják, ezért nem minden kisméretű tégla alkalmas kályha készítésére. A választott téglák tömör és szilárd kell hogy legyen. Fontos még, hogy pontos legyen és tűrje  a hő dilatálás hatásait. Illetve, hogy repedés mentes legyen. 

5.Lépés : ragasztóanyag kiválasztása: 

  • a, hagyományos agyag Habarcs. ( lehet vásárolt agyagtégla formában vagy saját területen, fejtett változatban.)
  • b, zsákos tűzálló Habarcs.

A lényeg, hogy mindig egyféle ragasztó habarccsal dolgozzunk. Szükségünk lesz kályhánk megvalósításához samott téglára is. A tűztér kialakításánál az új anyag és ragasztó anyag minősége fontos. A tüzelő berendezésünk könnyű és biztonságos. Használata nagyban függ a rászerelt tűztér, sütőtér, hamuzó tér és az ajtó szerkezetétől. Lényeges, hogy ezen elemek szabályozható egységgel legyenek ellátva. Valamint öntvényből készüljenek és strapabíróak legyenek. Fontos figyelembe venni a tartósságot és a tűz biztonságot az esztétikum mellett. A nálunk elkészülő kályhák rendkívül gazdaságosak, biztonságosak és időtállóak. Tesztelésünk alapján egy kb 60-80 m²-es épület napi kifűtése egy vödörnyi kemény és szálka fával megoldható.

Erre azért képesek a kályhák, mert a tűztérben keletkezett füst-gázokat is elégetik. Valamint 3-5 m közötti füst járatot építünk meg benne. Hatalmas méretű anyaggal körbevéve. Ezek a tényezők teszik ezen kályhát gazdaságossá és megbízhatóvá. Ezek a kályhák nem téglakályhák. A két fűtési berendezést nem szabad összekeverni, hiszen két teljesen eltérő és más működési elvvel rendelkező készülékről beszélünk. Annyira különbözőek, mint a motorkerékpár és a repülőgép. Mind a kettő alkalmas utazásra, de mégsem egyformák.

Sokszor tapasztalhatjuk, hogy valaki rendel egy helyről tömegkályhát. De valójában tégla kályhát kap. Ilyenkor minket hívnak és kiderül, a kályha megreped, sok fát fogyaszt, füstöl és a többi. Mindezt teszi egy-kettő hónap használat után. Miután a helyszínre kimegyünk, látjuk, ismét eladtak egy téglakályhát tömegkályhaként. Szakszerűtlen kivitelben. Mi ezért is kezdtük el oskolánkban  az oktatást, hogy ezeket a visszás eseteket megszűntessük. Ha szeretnél tudást szerezni a témában, jelentkezz hozzánk. Légy TE is a diákunk vagy akár  a munkatársunk! 

____________________

 

Részletek a képzésről:

  • Tartja: Zsoldos Péter
  • Szállás/ sátrazás, tisztálkodás megoldható a helyszínen – amennyiben időben jelzik ezt.
  • Cím : Fábrika sor, hrsz: 1791 Tordas, 2463 Fábrika sor legvége. (Csak egyenesen a soron és a végén ott vagyunk – nem lehet eltéveszteni. )
  • Egyéb szerszámokat biztosítunk.
  • Célunk, hogy átadjuk az érzést, mely által minden kedves Résztvevő tud magától alkotni.
  • ____________________

Oskolánk további előnyei:

  • Bármikor csatlakozhatsz, amikor szabadidőd van.
  • Addig tart a képzés, amíg rá nem érzel a teremtésre és igazi mesterré nem válsz.

Részvételi feltétel, hogy jelenléti szándékod 2 héttel előbb jelezd felénk.

____________________

 

Elérhetőség, ahol jelentkezni tudsz:

 

Telefonszám: 

+36705153010

E-mail cím:

regimestersegekoskolaja@gmail.com

info@regimestersegekoskolaja.hu